fbpx

Bölcsi jóga modul

A Bölcsi jóga modul

 

Kimondottan a kisgyermekekre fókuszálva készült 4 éves, kisovis korig, tehát a 1,5-2-3-4 éves korosztály kerül a középpontba. Két különböző, vezetett foglalkozástípust tanulhatsz meg:

  • amikor a gyermek szülővel együtt érkezik,
  • amikor intézményen belül, különfoglalkozásként tartod azt.

Ez utóbbi tudásodat akár be is tudod építeni a mindennapi foglalkoztatásaid közé is. Erre a modulra többek között, a bölcsődékben dolgozókat, tehát a kisgyermeknevelőket várjuk sok szeretettel, de szülőként, pedagógusként, gyermekjóga-oktatóként is bővítheted a tudásod és a rálátásod. A képzés vezetője Kuti Judit, aki több éves tapasztalati tudását fogja esszenciálisan átadni.

Oktatótársai: Labádiné Józsa Mónika és Csíki Mariann. Móni mint fejlesztő az elméleti anyagot fogja tanítani. akinek ebben a modulban a jó érzelmi alapok lesznek a fő iránya, amelyre később egy boldog gyermek majd felnőtt érhet. Olyan, többnyire jóga alapú, mozgásfejlesztő foglalkozásokat fogsz megtanulni, rengeteg mondóka, dal, rövidebb mesék segítségével, amelyek ebben a különösen fontos életkorban komplex módon segítik a kisgyermekek fejlődését. Az olyan lehetőségek – mikor szülővel, értékes, minőségi időként töltheti a gyermek együtt az időt – ritkák ennek a korosztálynak, ami csoportos mozgásközpontú órát kínál, ezért is nagy szükségét érezzük és látjuk ennek a modulnak.

A képzés 2+2 napos lesz, két online nap és két személyes nap. Az első napon Mónival és Mariannal megtanuljátok az elméleti alapokat, érzelmekkel és gyakorlattal fűszerezve. A második és harmadik napon Kuti Judittal a gyakorlati rész következik. Kaptok 3 hetet hogy önállóan gyakoroljatok a saját területeteken, amelyből 31 percet rögzíteni kell és a negyedik napra fel kell tölteni a zárt csoportba. 

  • hogyan kell tudatosan felépítened és megtartanod egy játékos, sok mozgáson alapuló totyogós vagy bölcsis órát
  • érteni fogod, mi a különbség a totyogós, a  bölcsis, és a kis ovis korosztályok között
  • hogyan tudsz motiváló és érdekes óratervet összeállítani ennek a korosztálynak
  • nagy hangsúlyt fektetünk a tanítási gyakorlatokra, hogy magabiztosan, rutinosabban állhass ki a gyerkőcök és szüleik elé is
  • megismerheted a kisgyermekkori fejlődési skálát, elemeit, eltéréseit mind a mozgásfejlődésükben, mind az érzelmi világuk terén
  • fel tudod majd ismerni, ha egy gyermeknek fejlesztésre van szüksége, képes leszel egyszerű fejlesztő gyakorlatokat megtanítani a szülőnek, szakemberhez irányítani, akit szükséges
  • megtanulod a helyes kommunikáció lépéseit, a szülő vagy az intézmény felé, ha a gyermeken olyan jeleket látsz, ami miatt fejlesztést igényel
  • megismered a különböző fejlesztő eszközöket és azok használatát, és hogyan építsd ezeket az órádba
  • jól bevált nevelési és pedagógiai tanácsokat kapsz, amivel kezelni tudod a helyzeteket
  • tudni fogod, hogy keress megfelelő helyszínt a foglalkozásaidhoz, mik a legjobb időpontok annak megtartására és hogyan menedzseld az vállalkozásodat, hogy az sikeres lehessen
  • Csíki Mariann jógaoktatóval a következőket fogjátok elsajátítani:
  • mentálhigiéniés alapelvek a szülő és gyermek között, a nevelő és a gyermek között és a szülő és nevelő között.
  • Labádiné Józsa Mónika fejlesztőpedagógussal a következőket fogjátok elsajátítani: mozgásfejlesztés alapjai, tudatos mozgás foglalkozások alapelvei 

Időpontja:

június 30. onlin nap. Személyes: július 1-2. Online vizsga júl.10.
 

A képzés ára:

75.900 Ft

A képzés helyszíne:

– szervezés alatt, tájékoztatást 2 héttel a képzés előtt adunk

– A helyszínen betartjuk a higiéniai szabályokat, gyakorlás után fertőtlenítjük a matracokat és a teret megfelelő szellőztetéssel, illóolajokkal

Jelentkezés a képzésre:

  • Jelentkezni a webshopon lehet. A vásárlás után legkésőbb 5 munkanapon belül kérjük befizetni a részvételi díjat

Utalásokkal tudod foglalni a helyed, amelynek módja 50.000 Ft előleg, amely az első részben egyben. A második részlet a képzési kezdés első napjáig kell utalni.
Számlaszám: 12010154-00224395-00100000
Név: Kuti Judit Ágnes
Közlemény: bölcsijóga 2023

A befizetésekről minden esetben számlát készítünk, amelyet a megadott email címre küldünk el. További részletes tudnivalókról egy információs levélben küldünk tájékoztatást a képzés kezdete előtt 2 héttel.

Hozz magaddal a képzésre:

– kényelmes váltóruhát
– jegyzetfüzetet, íróeszközt
– megfelelő mennyiségű folyadékot és ételt

Ha egyéb információra lenne szükséged, kérlek írj nekem: jelentkezes.jogamoka@gmail.com

Szeretettel várunk Benneteket a képzésen!

 

Jelentkezés:

Bölcsi jóga modul 2022.jan 28.-tól

 

Gyermekjóga oktatói képzés
TINI JÓGA – Lány modul
TINI JÓGA Fiú modul
Kapcsolat
Elérhetőségek

Telefon: +36 70 396 8394

Email: jelentkezés.jogamoka@gmail.com

Felnőttképzési nyilvántartási szám: B/2021/001000

 

Itt is megtalálsz minket