fbpx

Tanítók

csíki mariann jóga móka

Csíki Mariann

Csíki Mariann vagyok, óvodapedagógus, mozgásfejlesztő gyermekjóga-oktató, jelenleg mentálhigiénét tanuló egyetemista, két gyermek édesanyja.

Tinédzser korom meghatározó élménye volt első jóga órám, amely egész életemet azóta is áthatja. Több jóga irányzatot is elsajátítva, figyelmemet a gyermekjóga felé fordítottam, majd ennek elmélyítésére elvégeztem az óvodapedagógiai szakot.

Szakdolgozatomat gyermekjógából írtam, amelyet később két könyv kiadása követett: 2007-ben Gyermekjóga címmel, majd 2017-ben Jóga a boldog gyermekkorért címmel jelentek meg könyveim Magyarországon több ezer példányban.

Gyermekjóga-oktatói tevékenységem során azt tapasztaltam, hogy a mai gyerekek közel 70% mozgásfejlesztésre szorul. Szükségét éreztem annak, hogy bevezessem a mozgásfejlesztést a gyermekjóga-oktatási gyakorlatba, ezért ez irányban is folyamatosan továbbképzem magam. A gyakorlat azt mutatja, hogy a két módszer kombinálása eddig nem látott eredményeket hozhat.

Fontosnak tartom a fejlődést és a folyamatos tanulást, melynek középpontjában a gyermekek és a mozgás áll. Kidolgoztam saját gyermekjóga irányzatom, a Jóga Móka módszert, amelyet 2007 óta több száz pedagógus sajátított el, és alkalmazza jelenleg is a mindennapi munkájában.

A gyermekek fejlődésének segítésével kapcsolatos tevékenységek összefogására született meg a Gyermekeink Mozgásáért Egyesület, amelyben a nálam végzett gyermekjóga oktatók tevékenykednek országszerte.

Igyekszem a honlapomon minden fontos információt megadni, ha mégis valami kérdésed adódna, a Kapcsolat menü bármelyik elérhetőségén megtalálsz.

Tanáraim/Végzettségeim:

Paramhans Swami Maheshwarananda – Mesterem (Jóga a Mindennapi Életben)
Kádár Zoltán, Papp József, Mezősi Anna – Asram Jógaközpont, jógaoktatói képesítés
Varga Judit – 200 órás Vinyása flow jógaoktató-képzés, amerikai Yoga Alliance
Varga Judit – 200 órás Kismama jóga flow és babás jóga képzés, amerikai Yoga Alliance
Cayetana Rodenas – Rainbow Kids Yoga Teacher Training, családi jóga oktatói képzés
Kotroczó Anikó – Kismama-, babajóga oktatói képzések
Labádiné Józsa Mónika (fejlesztő pedagógus, mozgásterapeuta) – mozgásfejlesztő szakmai gyakorlat
Tóth Péter, Laczkó Péter (mozgásterapeuták, Menő Manók Alapítvány) – Alapozó terápia tanfolyam
Dr. Marton Dévényi Éva (Alapozó terápia tanfolyam) – mozgásfejlesztő, mozgásterapeuta képesítés
Gurudass Kaur Khalsa (childplay yoga) – Kundalini Gyermekjóga Workshop

Partner oldalak:

Padma Jógaközpont
Menő Manók Alapítvány
Eszenczy Jóga Stúdió

Tanító társaim

Varga Judit

Ismerjétek meg Juditot, akivel közösen tartja Mariann a STABIL JÓGA nevű modult. Olvass a modulról tovább: Jógaoktatói-képzések menüben.A jógaoktatás a szenvedélyem, a munkám és a küldetésem egyben. Sok helyen éltem és tanítottam jógát, vagy dolgoztam más területen. A különböző kultúrákkal és sokféle emberrel való közeli ismeretség segít abban, hogy rugalmasabb legyek, ne ragaszkodjak, nyitottabb, és kreatívabb legyek.

Az egyik fő fókuszom a jógaoktatásban a sérülések, kopásos elváltozások megelőzése, az ízületek és a gerinc védelme. Nagyon szeretek érzelmekkel is dolgozni egy-egy órán, hiszek a történetek és a kihívások erejében és abban, hogy erőfeszítés nélkül nincs változás. Ugyanakkor minden eszközömmel azon vagyok, hogy kerüljük az erőlködést gyakorlás közben. Fontos számomra, hogy mindenki maga döntse el, mennyi erőfeszítést tesz és milyen mélyre megy. Én egy képzeletbeli tálcát tartok, amin sokfélét kínálok. Erről mindenki elveheti magának azt, amire éppen szüksége van.

Kovács Viktor

Egyszer régen, nagyon régen Kovácséknak született egy kisfiuk, aki a keresztségben a Viktor nevet kapta. És azóta így hívnak. Aztán voltam ez-az, repülőmodellező úttörő olimpikon, testnevelés tagozatos gimnazista, Testnevelési Egyetem hallgató (TF), NB I-es kézilabda játékos (PEMÜ, Honvéd, FTC), kézilabda szakedző, gyerektenisz-oktató, nyári tábor szervező, testnevelő tanár, osztályfőnök, Rendőrtiszti Főiskola hallgató, ifjúságvédelmi nyomozó (többek között a gyerekeket ért szexuális tartalmú bűncselekmények, pedofília, eltűnések, kiskorúak veszélyeztetése, prostitúció, stb. ügyekben) őrnagy, parancsnok, férj, apa. Mindezek után 2017. nyár: Mandala Jógastúdió gyerekjóga oktatóképzés. 2017. ősz: Csíki Mariann gyermekjóga oktatói képzés. 2017. tél: Bálint Györgyi Tibeti hangtálas alapképzése. 2018. nyár: Csíki Mariann Mozgásfejlesztés gyermekjógával képzése Labádiné Józsa Mónikával. 2018. ősz: Hangpancsi képzés Szedlacsek Katalinnal és Stiblár Erikával. 2019. január: 7 mese, 7 csakra, 7 jógaóra oktatói továbbképzés Mariannal. 2019. nyár: Gyermekjóga-tábor szervezés Kuti Judittal és Veres Judittal. 2019. tél: Gerinc és Jóga tanfolyam Bene Mátéval. 2020. nyár: NMPT KIDS Mariannal és Mátéval. Lelki tanítómesteremet, K.V. Suresh, mai nevén Maharishi Bhramananda yogit. Relaxáció, meditáció, légzéstechnikák, alázat, tisztelet, szeretet és hála, ezt mindet tőle tanultam. 2017-2019. között kedvcsináló bemutató órákat tartottam különböző óvodákban és iskolákban. 2018-2020. között a tardosi általános iskola 2., 4. és 7. osztályos tanulóit jógáztattam havi rendszerességgel a testnevelés óráikon. Heti rendszerességgel magam is járok jógázni, a kecskejógán kívül szinte minden ágát, fajtáját kipróbáltam. És 2021. március 1-én Csíki Mariann felajánlott egy helyet az oktatói csapatában. Naná, hogy elfogadtam!

Kornhoffer Tünde

Ismerjétek meg Tündit, akivel közösen tartja Mariann a Tini jóga: LÁNYBÓL NŐ nevű modult. OlvaSs a modulról tovább a Jógaoktatói-képzések menüben.

Szakmai életút

2003.07.02.Alapdiploma Corvinus Egyetem, igazgatásszervező szak, 25 éven át közigazgatásban dolgozott, mint főtanácsos.

Jóga oktatói képesítések
-2008.05.16. Általános Jóga tanfolyam, 100 óra, Schirilla György
-2009.12.07. Bevezetés a klasszikus jógába, 80 óra Timcsák Géza
-2009.09.-2009.12. Nalini női jóga alaptanfolyam 100 óra
-2009.09.-2010.02. Nalini Női jóga alaptanfolyam 100 óra
-2010. 01-2010.12. Nalini női jóga oktatóképzés 200 óra
-2011.01.-2011. 12. Haladó hatha jóga oktatói továbbképzés Bálint Jánossal, 200 óra
-2012. 08.-2014. 09.20 Dr Indu Arora Yoga Therapy Trening 300 óra
-2014 10.- 2017.10.22. Himalayan Yoga and Meditation Teacher Trening 400 óra
-2017.04.22.Minősített jógaoktató (Magyar jóga Szövetség)
-2017. 012. Rishikesh Szvámi Ráma Szádaka Gráma 21 napos 200 órás elvonulás-továbbképzés
-2018. 02. Rishikesh Szvámi Ráma Szádaka Gráma 21 napos 200 órás elvonulás-továbbképzés
-2019.02. Rishikesh Szvámi Ráma Szádaka Gráma 21 napos 200 órás elvonulás-továbbképzés
-2019. 10. Rishikesh Szvámi Ráma Szádaka Gráma 21 napos 200 órás elvonulás-továbbképzés

Oktatói pályafutás:

-2008.05.16. -2009. 01. Csili Művelődési központ hatha jóga oktató
-2009.01-től folyamatosan  Aranycsillag jógatér hatha és női jóga oktatás, egyéni terápiák
-2014. 09. Kelet Nyugat központ Egyéni jógaterapeuta , Anaya női jóga tanár
-2015. -2016 ig Sarasvati Központ Anaya női oktatóképzés vezetője, 200 órás képzés
-2016. től folyamatosan Aranycsillag jógatér Anaya női jóga oktatóképzés, kismama és gyermekjóga oktatóképzések létrehozója és vezetője
-2017. Kelet Nyugat Egészségközpont Női jógaterapeuta képzések vezetője Mezősi Annával (folyamatosan)
-2017.10. óta folyamatosan Himalájai jógaközpont Himalájai jóga és meditációtanár

Tóth Boglárka

Tóth Boglárka: hangtál-jóga oktató, hathajóga oktató, gyermekjóga oktató, női jóga oktató, hangmasszőr, abhyanga (ayurvéda) masszőr, jógaéletmód-mentor, magyar-francia szakos tanár

Már egészen kisoromban tudtam, hogy tanár leszek. Eltántoríthatatlan szerelem ez, amit csak az ért, aki ebbe egyszer már belekóstolt. Tíz évet tanítottam egy budapesti gimnáziumban, mint magyar-francia szakos tanár, mellette pedig a jóga, a hangtálak és a hagyományos gyógymódok kezdtek érdekelni. A megszerzett alternatív tudásomat apránként alkalmazni kezdtem a tanári pályám során, és beépítettem a mindennapjaimba, és a tanórákba. Itt szereztem életszagú tapasztalatokat arról, hogy a jóga és a relaxáció hogyan is működik egy szerteágazóan különböző közösségben. Szembesültem az akadályozó tényezőkkel, és az idő hiányával, amivel nem csak mi tanárok és felnőttek, hanem az iskolások is küzdenek, így kezdtem olyan villámmódszereket kidogozni, amik egy tanóra keretén belül is megállják a helyüket úgy, hogy közben nem úszik el az idő rövidsége miatt a tananyag.

Egy nagyon furcsa véletlen során ismertem meg Csíki Mariannt, habár, mint tudjuk, véletlenek márpedig nincsenek. Szóval úgy kellett lennie, hogy mi találkozzunk, és hogy a jóga-móka képzésen belekóstolhassak abba a fantasztikus világba, amit Mariann teremt a csodálatos személyiségével és komoly szakmai tudásával. Hosszú évek óta inspirálódok, hogy a jógát és a hangtálakat komolyabban is összekössem, és egy jól használható módszer születhessen meg. Ebben komoly segítségemre volt Mariann mind szakmailag, mind pedig, mint barát.

A két képzési nap alatt megismerkedhetsz a hangtálak csodálatos világával, megtapasztalhatod az erejüket, mert tényleg „elmegyünk a falig”, hogy megtudd, miért olyan fontos komolyan vennünk a minket érő pozitív és negatív rezgéseket. Ha szeretnél betekinteni a hangtál-relaxáció és a hangtál-jóga módszerébe, ha a jógaórán szívesen alkalmaznád a hangtálakat, ha szeretnéd a zengőtálak zenéjével hangolni a tanítványaidat, akkor jó helyen jársz. Az áramló életérzés nem elérhetetlen a tanórán sem. A jóga és a terápiás hangtálak társításából született hangtál-jóga támogatja a test és a tudat regenerálódását, visszaállítja a kibillent harmóniát, valamint elősegíti a teljes fizikai, mentális és érzelmi relaxációt. A hangtálak intenzíven hatnak mind a fizikai, mind pedig a mentális síkon. Oldódhatnak a stressz pontok és esély nyílik a mindennapok súlyának elengedésre. A képzés során ráláthatsz arra, hogy hogyan lehet az iskolában tantermi körülmények között is megteremteni a harmóniát, akár csak egy hangtállal és a megfelelően megválasztott mozgás és relaxációs módszerek segítségével. Ha szeretnél a kezedbe egy varázseszközt és egy varázsmódszert, ahol a hangoknak köszönhetően minden áthangolódik, és új rezgést vesz fel, akkor várunk Mariannal szeretettel a közös két napos képzésünkön.

Németh-Papp Erika

A jóga számomra egy mély önismereti út, egy csodálatos lehetőség a középpont felé haladásban, életmód. Ha kibillenek az egyensúlyomból, mèg mindig segített vissza állni az egyensúly állapotába. A gyermekjóga felè az anyai szívem vezetett, szerettem volna őket is jobban megérteni és értéket adni nekik. Azóta már mozgásfejlesztő gyermekjóga, női jóga, kismama jóga, baba-mama jógaoktatókènt életfeladatomnak is érzem a szerzett tudás és tapasztalás átadását az arra nyitott anyukáknak és gyermekeiknek, családjaiknak. Iyengar szavaival tökéletesen tudok azonosulni: “A jóga értékét nem lehet szavakban kifejezni – meg kell tapasztalni.”

Labádiné Józsa Mónika

fejlesztőpedagógus, mozgásterapeuta, tanító

„Látni, amit mindenki lát, és gondolni, amit még senki sem gondolt.”

Labádiné Józsa Mónika vagyok, fejlesztőpedagógus, mozgásterapeuta, két gyermek édesanyja. Tapasztalatom szerint évről évre egyre több gyermeknek van szüksége mozgás és/vagy részképesség fejlesztésre. A mozgásterápiák rendkívül hatékonynak bizonyulnak, azonban egyre fontosabbnak érzem a gyermekek érzelmi intelligenciájának fejlesztését is, a megnyugvás képességének elsajátíttatását, a komplexitást. A jóga, mint univerzális és csodálatos mozgásforma nemcsak a testre, hanem a lélekre is hat, segít a mai modern, rohanó világban megállni a helyünket, megnyugodni, másképpen élni. Rendkívül fontosnak érzem ezért, hogy a gyermekeket megtanítsuk erre a nagyszerű módszerre, a jövőbeli kiegyensúlyozott, nyugodt, sikeres élet eléréséhez. Jógaoktatói képzéseinken ehhez nyújtunk segítséget a gyermekjógát oktatóknak.

Kuti Judit

Kuti Judit “művésznő”. Ez lett a névjegyem a jógás köreinkben.  Bizonyára azért, mert tiszta szívemből imádom a hivatásomat, és teljes lelkesedéssel és energiával igyekszem átadni a tanulni vágyóknak azt a rengeteg tapasztalatot, élményt és tudást, amit az évek alatt begyűjthettem. Nagyon szeretek oktatni és együtt fejlődni a résztvevőkkel. Minden egyes csoportommal – legyen az az oktatóképzés vagy bármelyik workshopom – mindig egyre több és több leszek én is.

Örömmel állok Mariann mellett a Jóga móka rendszerben, amiben már sokan érezték meg a lehetőséget, és együtt járják velünk a fejlődésnek ezt az útját.

Szeretettel várunk Mariannal mind a babák és édesanyák világában, ahol a tudatos odafigyelés művészetét tanítjuk meg – mind a totyogós és bölcsis korosztály elbűvölő világában, ahol szintén óriási és felelősségteljes lehetőségek vannak a gyerekek és a családok támogatására.

Bővebb infó rólam: https://babajoga.hu/oktatoinkrol/

Korpás Eszter 

Ismerjétek meg Esztert, akivel közösen tartja Mariann az AERIAL KIDS JÓGA MÓKA  nevű modult. Olvass a modulról tovább: Jógaoktatói-képzések menüben.

Első találkozásom a jógával közel 20 éve történt, de napi szinten 10 éve vált az életem részévé a gyakorlás. 2014-ben kezdtem heti rendszerességgel hatha jógát tanítani, majd rövidesen vinyasa flow és aerial jóga oktató is lettem.

A tudásvágyam az évek alatt nem csökkent, folyamatosan továbbképzésekre és oktatói képzésekre jártam (gyermekjóga, meditáció tanárképzés, ashanga jóga, jógaterápia, kismama jóga), hogy minél több oldalát ismerjem meg ennek a csodálatos rendszernek és a saját fejlődésem mellett tudjam támogatni a tanítványaimat is a saját útjukon.

Az aerial jógát egy amerikai tanártól tanultam és itthon elsőként kezdtem az Unnata Aerial Yoga rendszere alapján aerial jógát oktatni. 2015 óta több száz érdeklődőt vezettem be az aerial jóga világába, rendszeres óráim mellett folyamatosan tartottam kezdő és haladó workshoppokat, tematikus gyakorlásokat valamint saját aerial jóga oktatói továbbképzéseket.

Úgy gondolom, mindenkinek magának kell megtalálnia azt a jógastílust, azt a gyakorlási formát, ami az adott időszakban éppen a számára leghatékonyabb fejlődést biztosítja, ami azt is jelenti, hogy ezt időnként felül kell vizsgálni és szükség szerint elindulni a változás irányába.

A jógaoktatással fő célom, hogy rámutassak, mindannyian képesek vagyunk a fejlődésre és tenni tudunk azért, hogy harmonikusabb, kiegyensúlyozottabb, teljesebb életet éljünk fizikai, mentális és lelki szinten is.

2020 óta az önismeret egy új dimenzióját gyakorlom: édesanya lettem, a mindennapjaim jelenleg a kisfiam körül forognak és ebben az új helyzetben törekszem megtalálni a egyensúlyt és a harmóniát (kihívásokból most sincs hiány ).

Katona Zsuzsanna

Ismerjétek meg Zsuzsit, akivel közösen tartja Mariann többet magával az MGYJ: Mozgásfejlesztés gyermekjógával nevű modult. Olvass a modulról tovább a Jógaoktatói-képzések menüben.

Mottóm: “…hogy a mozgás öröm legyen…”

Elvégeztem egy gyermekjóga oktatói képzést és felszálltam arra a “vonatra” amelynek állomásain újabb és újabb kihívásokkal találtam szembe magam! Egyre többen fordultak hozzám a gyermekek szülei, azok ismerősei kérdéseikkel, problémáikkal. Hittek bennem, elfogadták amit mondtam, megfogadták és alkalmazták amit javasoltam nekik. Tanulásra, önmagam képzésére sarkalltak! Fantasztikus emberi kapcsolatokkal, valamint rengeteg tudással, tapasztalással lettem azóta gazdagabb.

Célom, hogy a rendelkezésre álló tudás és eszköztár felhasználásával könnyebbé, élhetővé és fájdalommentessé tegyem az emberek mindennapjait, hogy a mozgás öröm legyen és, hogy senki ne legyen a saját teste rabja, mert addig vagyunk fiatalok míg minden mozdulat örömöt okoz! Ez az állapot vágyott és el is érhető! Ezen dolgozom nap, mint nap.

Végzettségeim:

-2019.06.08. NMPT-KIDS – Bene Máté és Csíki Mariann a jövő generációjának gerincvédelméért
-2019.03.25. NMPT Natural Movement Pattern Training tréner – Bene Máté gerincspecialista, gyógytornász, fizioterapeuta
-2019.Babajóga mozgásfeljlesztéssel – Csíki Mariann és Kuti Judit
-2017.02.4-5. Gerincterápia jógával – Bene Máté, gerincspecialista, gyógytornász
-2016.12.11. Mozgásfejlesztés gyermekjógával MenőManó Alapítvány – Csíki Mariann, Labádiné Józsa Mónika (Ebben a képzésben tanítom is az SMR henger használatát a gyermekek mozgásfejlesztésében ennek az eszközhasználatnak a lehetőségeit)
-2016.10.30. Trigger Massage Specialista képzés CsikySystem (tanárok: Dr. Lukács István és Csiky Ferenc, Dr. Rózsa Károly a SAFELaser lámpa feltalálója)
-2015.09. 13. DBands Fitness Trainer
-2015.08. 15. Ayurvédikus Jóga Terapeuta képzés
-2015.05. 16. K-Active Taping Pediatria képzés (gyermektape)
-2015.01. 25. DBands Training Course (trainer)
-2014.10.11-12. K-Active Tape Haladó kurzus elvégzése
-2014.07.26. K-Active Horse Taping (ló- és kutya tape terápia)
-2014. SMR System Instructori képzés elvégzése
-2014.01.18. Kismamajóga oktatói végzettség
-2014.01.11. Schüssler sók és a mozgás tanfolyam
-2013.10.13. Certificate K-Active Taping terapeuta lettem
-2013. SMR System (Self Myofascial Release) Alapszintű szeminárium elvégzése
-2013.05.05. Elvégeztem egy mozgásfejlesztéssel kapcsolatos képzést
-2012.10.07. “Mozgásfejlesztés gyermekjógával” képzés
-2012.01.22. “Aktív jóga móka” továbbképzés
-2011.01.08. Gyermekjóga oktatói végzettség megszerzése

Kapcsolat
Elérhetőségek

Cím:

Telefon: +36 70 396 8394

Email: jogamariann@gmail.com

 

Itt is megtalálsz minket