Mentálhigiénés támogatás
Mi a mentálhigiéné?
A mentálhigiéné nem csupán a pszichés megbetegedések és magatartászavarok megelőzése, hanem a lelki egészségvédelem is, mégpedig pozitív értelemben, mindazoknak a folyamatoknak, tevékenységeknek az összessége, amelyek az emberi személyiséget és közösségi kapcsolatot erőssebbé, fejlettebbé teszik” – azaz a lelkileg egészséges személyiség kialakítása, és fejlesztése nemcsak egyéni szempontból jelentős, hanem társaslélektani és szociológiai vetületeiben is. – Dr. Buda Béla
Több száz emberrel kapcsolódtam óvónőként, és a tanfolyamaim alatt nap, mint nap. Szülőkkel, pedagógusokkal, férfiakkal, nőkkel, jógaoktatókkal, gyerekekkel. Ahogy engedtem bele magam a tanítás érzelmi oldalába, úgy tanítványaim is bátran mélyültek velem. Csodálatos pillanatokat éltünk meg együtt. Voltak felismerések, könnyek, felszabadító nevetések, elfogadások és nagy sírások. Ezeket mind nagyon nagyon szeretem, mert tudom, ilyenkor az adott ember „dolgozik” magán. Megtisztelőnek éreztem, hogy előttem engedik önmaguk eddigi zárt réseit megmutatni nekem. Igyekeztem ezekben a szituációkban csak egyszerűen lenni, csak jelen lenni és semmi több. Együtt érezni. Majd eljött a pillanat, amikor úgy éreztem, jó lenne valami olyat tanulni, amely segít ebben engem, hogy ne csak spontán legyek jelen, hanem tudatosan is. Ahogy ez megszületette bennem, meg is érkezett elém a képzés híre, majd lehetősége. Nagyszerű tanárokkal „dolgozhattam” magamon a kétéves egyetemi képzésen. Amióta az eszemet tudom, megérzem hol lehet segíteni, és segítek. A jóga egyik tanítása is a segítés, és most segítő szakember lettem papírral, hivatalosan is. Nagyon sok féle képesítésem van, de talán ezért vagyok a leghálásabb, olyan ez mint egy korona az eddigi tevékenységeim felett.
Mi a mentálhigiénés beszélgetés?
A beszélgetések alatt, mi mentálosok nem játszuk a “megmondó embert”. A beszélgetések “ép” emberek mentális és pszichés egészség-megőrzésével foglalkozó tudományterület, szoktam mondani viccesen, hogy “tudományos beszélgetés”. Olyan ez, mint egy JÓ beszélgetés, amikor úgy igazán lehet mondani. Olyan ez, mit amikor az ember egy kicsit azzal, hogy kiadja magából a gondolatait, közben felismerések is születhetnek benne, mintha rendet rakna a belső világában az egyén. Ebben vagyunk mi mentálosok segítők, akik értő figyelemmel jelen vannak és éreznek, támogatnak az egész beszélgetés alatt.
Beszélgessünk
Egyéni egyeztetés után, megbeszéljük a megfelelő kereteket, „szerződünk”, majd elkezdjük beszélgetéseket. Csodálatos ez a módszer, nagyon szeretek vele dolgozni, kapcsolódni. Írj bátran nekem, és megbeszéljük a részleteket.
E-mail címem: jogamariann@gmail.com
Az egyik kliensem visszajelzése a beszélgetéseink nyomán: